Clint Eastwood amatőr főszereplőkkel forgatja terroristafilmjét
A stúdió már megegyezett három nagyobb névvel, de az utolsó pillanatban a 87 éves rendező meggondolta magát.
A stúdió már megegyezett három nagyobb névvel, de az utolsó pillanatban a 87 éves rendező meggondolta magát.
Fontos lépés: az iraki miniszterelnök bejelentette, a kormányerők győzelmet arattak a terrorszervezet fölött.
Az Iszlám Állam terroristái gyakran használtak légi és szárazföldi drónokat, hogy azzal juttassák célba a katonák és a civilek ellen készített bombáikat. Moszulban most találtak egy műhelyt, ahol a gépeket szerelték össze.
Bár az Iszlám Állam nevű terrorszervezet iszlámértelmezése is egyfajta interpretációja a vallásnak, az a muszlimok körében egy "elképesztően kisebbségi" irányzat - mondta Rostoványi Zsolt iszlámszakértő az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában.
Az iraki kormányerők visszafoglalták az an-Núri mecset romjait, ezzel jelképes győzelmet arattak Moszulban. A sokat szenvedett várost egyes hírek szerint megtisztították a terroristáktól, más források szerint kétszázan még harcolnak Moszulban.
A moszuli Al-Nuri Nagy Mecsetben kiáltotta ki az egyre több forrás szerint meghalt al-Bagdadi a kalifátust, az IÁ nagy célját.
Turki al-Binali dolga volt gondoskodni a gyilkosságokra buzdító propagandáról. Ő próbálta kimagyarázni azt is, miért "jogos" az iraki jazidi kisebbséghez tartozó nők rabszolgasorba taszítása.
Az iráni parlamentet és a teheráni Khomeini-mauzóleumot szerdán megtámadó fegyveresek iráni állampolgárok voltak – jelentette be az iráni nemzetbiztonsági tanács helyettes vezetője.
Kemény utcai harcokra készül az Iszlám Állam szíriai fellegvárában, Rakkában – derül ki a BBC által nyilvánosságra hozott rejtett kamerás felvételből.
Az internet új, szigorúbb nemzetközi szabályozásában látja az egyik megoldást a fokozódó terrorveszélyre Theresa May.